Blogok
2003 novembere óta vezetek rendszeresen blogokat; kezdettől fogva nagyon fontosnak tartottam, hogy ezek ne egyszerű internetes naplók legyenek, hanem önálló olvasmányként is megállják a helyüket, és mindenképpen nyújtsanak valamilyen pluszt az olvasóknak.
Elkerített Város
Ez a “személyes naplóm”; mindazonáltal kezdettől fogva érdekelt, hogy valóság és fikció kapcsolatából mi mindent lehet kihozni. Ennek jegyében itt szabadon keverednek a valóban megtörtént dolgok az általam kreált, kitalált motívumokkal. 2006. júniusában a blog gyökeres arculat- és stílusváltáson ment át, egy ideig ezek a fikciós motívumok is egy jól meghatározott mintát követnek. 2008 novemberében költöztem át a saját domainemre a Freeblogról, most itt jelennek meg a személyes megjegyzéseim, ismét egy másik stílusban és sokkal több fotóval.
További különlegesség, hogy a blogot nem egyedül vezetem; rajtam kívül nyolc másik blogger írhat és ír bele több-kevesebb rendszerességgel. Legtöbbet persze Kathy Zoei Torrance, akinek sok minden egyéb mellett az új blog designját is köszönhetem.
I hate it here
http://ihateithere.trychydts.hu
2004 októberében indítottam el egy azóta már lezárt véleményblogot, Try-san, Mano-san és a politika címmel. A Transmetropolitan című Warren Ellis képregény, Spider Jerusalemmel, a tőröl metszett cyberpunk újságíró főszereplőjével azoban akkora hatással volt rám, hogy muszáj volt egy új blogot elindítanom, I hate it here címmel. Ez költözött át 2008 márciusában a saját domainemre, sikeresen importálva ide a Try-san… bejegyzéseit is.
A blog valamennyi érdemi tartalmat tartalmazó bejegyzése valamilyen újságírói műfajban íródik, következetesen betartom az adott műfaj szabályait is. Amíg rendszeresen vezettem, leggyakrabban publicisztikák, kisebb részben riportok és interjúk jelennek meg itt — tudósítást és hírt nemigen közlök, mivel a blog elsődleges célja, hogy az álláspontomat jelenítse meg. Elsősorban politikával, kisebb részben kultúrával, szubkultúrával és a budapesti élet jellegzetes alakjaival foglalkozom ebben a blogban.
A blog most már nem frissül rendszeresen.
Kiberkedvencek
http://kiberkedvencek.freeblog.hu
A 2007-ben elindult internetes képregény tulajdonképpen csak a publikálás technológiájában tekinthető blognak: nem aktuális részletekre reflektál, és semmilyen értelemben nem naplószerű. Egy kibernetizált csirke és egy kibernetizált rák történetét feldolgozó comic strip sorozatról van szó; a képregények “történetét” írom én, a rajzok Kathy Zoei Torrance-nek köszönhetők.